Minden évben turisták ezrei zarándokolnak a Cotswolds vidéki Bibury faluba, hogy lefényképezzék az Arlington Row-i festői házakat.
Ezek a 14. században épült házak az Egyesült Királyság legrégebben lakott épületei és olyannyira híresek, hogy az angol útlevél belső oldalán is szerepel a grafikájuk. Az utóbbi időben az odaérkező turisták azonban egyre mérgesebben fújnak a falu lakosságára. Hogy miért? Hát egy helyi sárga kisautó miatt.
Az autó egy 82 éves helyi lakos, a falucska nyugdíjba vonult fogorvosának, Mr. Peter Maddox tulajdona. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi köze ennek az autónak a turisták haragjához?
Nos, mindössze annyi, hogy a kisautó – garázs híján – folyamatosan az utcán parkol, közben pedig akaratán kívül a turisták fényképeit trollkodja szét.
A turisták szerint nonszensz, hogy képtelenség olyan fotót készíteni a bűbájos házacskákról, hogy a rikító színű autó ne szerepeljen rajta. Ebből akkora ügy kerekedett, hogy külön csoportok alakultak a közösségi média felületein, ahol azzal vádolják az öregurat és az ő autóját, hogy tönkreteszi az angol Örökségvédelmi Hivatal tulajdonában álló házak látványát.
Az Arlington Row lakói erre a panaszkodásokra csak annyit mondtak, hogy vihar egy kanál vízben és Mr. Maddox védelmére keltek, sőt ellentámadásba is lendültek a turistákkal szemben.
Véleményük szerint a látogatóknak figyelembe kellene venniük, hogy ezek a házak az ott lakók otthonai és Mr. Maddox-nak minden joga megvan arra, hogy a ház előtt parkoltassa az autóját.
A lakosok már belenyugodtak abba, hogy rengeteg turista érkezik a falujukba, de sokkal több tiszteletet várnának el tőlük. Az egyik lakó arról panaszkodik, hogy a turisták kinyitogatják az ajtókat, ha azok nincsenek bezárva és bekukucskálnak az ablakokon.
Az Örökségvédelmi Hivatal is megszólalt az ügyben. Allan King szóvivő szerint Mr. Maddox az autóúton parkol, amit megtehet. Mivel nem a Hivatal tulajdonán parkol, nem szólnak bele. Még annyit hozzátettek az ügyhöz, hogy a Hivatal ügyel az Arlington Row kinézetére és igyekszik elkerülni a modern hatások beszivárgását. Olyan színekkel festették ki a híres házakat, ami megfelel a történelmi hagyományoknak, de arra nincs felhatalmazásuk, hogy beleszóljanak abba, milyen színű autót vásároljanak a lakosok.