Manapság, amikor minden a futurisztikus technikai vívmányokról és a virtuális valóságról szól, öröm olyan hírt olvasni, ami emberek sokaságát szórakoztatja és mégsem ebbe a kategóriába tartozik.
Történt ugyanis, hogy Franciaországban furcsa árusító automaták jelentek meg a vasútállomásokon. Na nem külalakilag furcsák, hanem amit árulnak. Ezekből az automatákból ugyanis nem mást, mint mini novellákat lehet vásárolni – ráadásul teljesen ingyen.
A novella projektet egy Short Edition nevű cég indította a francia Grenoble városában, ahol a helyiek gyakran látogattak el az idegenforgalmi irodába, hogy az ott felállított egyetlen automatából újabb történeteket vigyenek el.
„A novelláknak mindenütt helyük van.” mondta Christophe Sibieude, a Short Édition igazgatója, amikor az első gépet felállították Grenoble-ban. „Úgy véltük, vicces lehet, ha a novellákat automatából osztjuk. A papír a friss levegő illatát sugallja, sokkal különlegesebb, mint az okostelefon.”
Az ötlet sikere nem maradt el. Jelenleg már 32 automata van Franciaország-szerte, vasútállomásokon, kávézókban, múzeumokban és könyvtárakban, ezen belül 11 van Párizsban, és az év végéig még többet terveznek felállítani.
Az automaták a következőképpen működnek: A fekete-narancssárga színű, “Distributeur d’histories courtes” (novella-elosztó) feliratú dobozon három, számmal ellátott gomb – egy, három, öt – található, amelyek azt jelzik, hogy hány perc alatt lehet elolvasni a novellát, amit az adott gomb megnyomásával lehet kinyomtatni a gépből.
A történetek nyomtatásának nincs limitje, az olvasók annyit nyomtathatnak ki ingyen, amennyit akarnak.
A sztorikat egyébként egy majd 5000 darabos, anonim szerzők által írt novella- adatbázisból veszik, melyeket a Short Édition által kiírt verseny során választottak ki. A novellák egyelőre csak franciául jelennek meg.
Az automatából elérhető történetek széles skálán mozognak a humortól és a gyerekektől a horrorig és románcig, de mindegyik önálló történet. Az automatákat az adott hely szolgáltatói, illetve szervezetek vásárolták meg vagy bérlik (kb. 500 EUR/hó), hogy a novellák ingyen jussanak el az emberekhez.
Kedvet kaptál, hogy Franciaországba utazzál megnézni ezeket az automatákat?
Franciaországi utazásodhoz könnyen lefoglalhatod repülőjegyedet és szállásodat a STA utazási irodában. A STA utazási iroda elérhetősége