Bálnales kapcsán legtöbbször Új-Zéland jut az eszünkbe, és persze az antarktiszi hajótúrák, holott Európában is kiválóan megfigyelhetők a bálnák, ráadásul sokkal kellemesebb éghajlat alatt, méghozzá az Azori-szigetek között!
A Portugáliához tartozó, az Atlanti-óceánban fekvő szigetcsoportot 9 sziget alkotja, melyek mindegyike vulkáni eredetű, s igen változatos képet mutatnak.
A szerencsés utazó akár ilyen közelről is meglesheti a bálnákat!
A szigetek lakossága 400 és 140,000 fő között változik
Unatkozni mindenesetre nem jut ideje az embernek, ha már mind a 25, a környéken úszkáló bálnafajt megfigyelte, és kiúszta magát a közönséges-, a foltos- és a palackorrú delfinekkel, akkor számos szárazföldi aktivitás is várja, s nem is csak a golf.
Az itt látható képek nem tartalmaznak minden, a szigeteken űzhető kikapcsolódási módot – a portugálok szerint Terceira szigetén állandó a fesztivál
Sao Jorge szigete pedig olyan keskeny, hogy a helyi tréfa szerint csak hosszában lehet rajta temetkezni, és ha valaki elesne, annak is ügyelnie kell, hogy ne kersztbe dőljön, mert beleesik az óceánba. Mindenesetre aki ideutazik, jó, ha visz magával sok tekercs filmet, mármint memóriakártyát, mert fotózni való látványban igencsak bővelkedik minden sziget.
Ezt a képet konkrétan nem hisszük el, de az azori srácok szerint nem photoshop-munka. Jó lesz utánajárni!
Érzésünk szerint Flores szigetén simán leforgathatták volna a Gyűrűk ura-trilógiát és minden valaha látott Gösser-reklámot, de szerencsére érintetlenebb a természet.
Elég zöld?
Corvon mindössze négyszázan laknak – ha körbesétálsz, lehet, hogy mindenkivel találkozhatsz!
Ez is Flores, nem Corvo – a távolba révedés pedig ilyen portugál dolog.
Aki igazolhatóan eleget kirándult, biciklizett, canyoningolt, vitorlázott, siklóernyőzött, horgászott, mindent körbeautózott stb., az megérdemel egy kis kikapcsolódást a vulkáni melegvizű fürdők egyikében. Akár selfiezhet is egyet, ha muszáj.
Bár Melbourne lakóinak száma kétszer annyi, mint Budapesté, területe több, mint tizenötszöröse. Így érthető, hogy a jól kialakított tömegközlekedés mellett az autóknak is jut elég hely: kényelmes, többsávos utakat talál az idelátogató. És mivel a város sík terepre épült, kerékpárral is jól lehet közlekedni.
A melbourne-i City Circle tram a legjobb városnéző eszköz – a bicikli után
Az Eureka torony maga sem csúnya, de kilátóként még jobb
Érdemes hát átgondolni, mire vagy kíváncsi és válogatni a programok és szállások közt: kb. 70 euróért már kettőtöknek is tudunk szállást ajánlani.
Ám ha valaki “csak” vásárolgatna, az sem fog csalódni: indulj el a Collins Street-en és a Központi Üzleti Negyedben (Central Business District) található bevásárlóközpontokat keresd fel. A modern kor „aranyásói” a High Street régiségboltjait kutassák át, de érdemes körbenézni az „alig használt cikkek” piacán, a Camberwell negyedben is. Különlegességre vadászók a Carlisle Street-en zsidó csemegéket, a Victoria Street-en kínai portékákat, a Queen Victoria Market-en pedig bio bort és kenguru-filét is találnak.
A kenguruhús egészséges választás – A kenguru húsa zsírszegény. A kengurukolbász (helyi neve kanga bangasz) Ausztráliában hozzáférhető. (wiki)
És ha már a piacokról esik szó, ne feledkezzünk meg a csodás éttermekről sem – Melbourne ugyanis igazi gasztro-paradicsom! Bennfentesek a ’The Stokehouse’-ba mennek egy pohár bor mellett tengerparti naplementét nézni; a Monarch Cake Shop-ban a cseresznyés pitére hasonlító ’cherry crumble’-t rendelik; és a ’Cheap Eats’ éttermeket próbálják ki (ezeket matrica jelzi).
Táncolni a ’onesixone’-ba járnak, jó koncertekért meg a ’The Espy’-be (Hotel Esplanada) mennek. Az aktuális programokról a ’The Thousands’ és a ’The Age’ napilap hétvégi száma tájékoztat. Egy dologra azonban mindenképp érdemes külön odafigyelni: a réteges öltözködésre. Az időjárás ugyanis nagyon változatos tud lenni, és sok a szabadtéri program, fesztivál, ahová megéri ellátogatni! Bár a várost 1835-ben egy régi fegyenctelep helyén emelték, és az első nem elítélt család csak 1851-ben érkezett, a melbourne-i egyetemet már 1853-ban elkezdték építeni az aranylázban égő városlakók. Nem csoda hát, hogy Melbourne lett az ausztrál művészeti élet központja: parkjaiban rendszeresen tartanak szabadtéri előadásokat; és itt rendezik meg a Nemzetközi Művészeti Fesztivált; a Moomba-t [2014. márciusában a 60-ik alkalommal!]; és a Nemzetközi Vígjáték Fesztivált (International Comedy Festival) is. Múzeumai közt pedig olyan különlegességek vannak, mint a Cricket Pálya és Sport Múzeum.
A város felhozatala street artban is erős
És aki Melbourne-be látogat, szánjon időt arra, hogy a környékén is barangol kissé! Innen indul a híres tengerparti út, a Great Ocean Road, amit a kalandos kedvű utazó 3 napos túránkkal gyalogszerrel, 5 napos túránk keretében pedig egész Adelaide-ig autózva önállóan is meghódíthat. Természetesen mindkét esetben előre lefoglalt szállások várják a vándorokat, akik út közben megcsodálhatják a Barossa Valley szőlődombjait, az Erskine vízesést vagy a Lorne és Apollo öblök közti tengerparti kilátást. Az autóval közlekedők azonban nem árt, ha észben tartják, hogy Ausztráliában (Nagy-Britanniához hasonlóan) bal oldali közlekedés van: a pedálokat ugyanolyan sorrendben helyezték el, de mivel a kormány a jobb oldalon van, sebességet váltani bal kézzel kell, és az irányjelző és ablaktörlő kapcsolója is épp fordítva helyezkedik el, mint nálunk. A vidéki utak általában kétsávosak, és a sebességhatárt nem ajánlatos túllépni, mert az ausztrál rendőrök sem a humorérzékükről híresek… Ha éjszakai vezetésre vállalkozik valaki, figyeljen arra, hogy tele tankkal induljon útnak, mert kevés benzinkút üzemel éjjel-nappal, míg a nap melegét visszasugárzó aszfaltot több nagytestű állat (pl. kenguru, tehén) is kellemes pihenőhelynek tartja – és ezek bizony nagy kárt tudnak okozni a kocsiban, ha óvatlanul elcsapunk egyet.
Aki Ausztrália más városaiba is ellátogatna és nem szeretne vezetni, annak kedvezményes buszjegyeket, valamint egy hosszabb, Sydney-be vezető úttal egybekötött túrát (City Slick Pass) is tudunk ajánlani.
Azoknak pedig, akik egész Ausztráliát beutazzák, az iVenture Card több városra is érvényes változatát kínáljuk – a részletekről kérdezzétek utazási tanácsadóinkat.
Valaki azt mondta, Sydneyben lakni olyan, mintha egy szupermodellel randiznál: mindenki irigyel. Ám ebbe a városba ellátogatni is legalább ekkora élmény!
Akár szörf-instruktor tanfolyamra is beiratkpzhatsz, elég csajozós/pasizós hivatásnak tűnik!
A város a neves operaelőadásokon kívül számos nemzetközi sporteseménynek is otthont adott már: 1938-ban a Brit Birodalmi Játékokat, 2000-ben az Olimpiát, 2003-ban a Rögbi Világkupát rendezték meg itt.
Igen, ez a Sydney Opera
Bár a Hyde Park és a Királyi Botanikus Kert (Royal Botanic Gardens) neve még a gyarmati időkre emlékeztet, mára Sydney valódi kozmopolita metropolisszá vált. Azért a britek a szórakoztatás terén még mindig képviseltetik magukat: híres panoptikumuk helyi kiállítása, a Madame Tussaud’s Sydney havonta esti partikat rendez, ahol olyan hírességek viaszmásaival bulizhatsz, fotózkodhatsz, mint Johnny Depp, Brad Pitt vagy Kylie Minogue – és persze megismerkedhetsz az ausztrál történelemmel is.
De ha sem a történelem, sem a flóra nem érdekel, látogass el a Sydney Wildlife World-be, ahol Ausztrália különleges állatvilágával barátkozhatsz.
Városlátogatáshoz a Hop On/Hop Off Sydney Harbour Explorer Cruise járatait javasoljuk, a kilátást pedig a Sydney Tower Eye-ból érdemes megcsodálnod. Aztán komppal kelj át Sydney északi külvárosába, a központtól 17 km-re fekvő Manly-be, hogy a hosszan elnyúló tengerparton süttesd magad a nappal vagy a vízben lubickolj. Egy valamiről azonban sem télen, sem nyáron nem szabad megfeledkezned: a naptejről, mivel a déli féltekén a nap annyival erősebben süt, hogy akár 8 perc alatt leéghetsz, szóval napozáshoz is legalább 30-as faktorú napvédő krémet használj!
Sydneyben legális a hídmászás
Ha meguntad a csavargást, lazíts másképp: vásárolgatni a Pitt Street Mall-ba menj, de ha a hagyományosabb boltokat szereted, sétálj végig a George Street-en, a történelmi városrész, a ‘The Rocks’ utcáin, ahol nem csak üzletek, de jó kis kocsmák is várnak – északi végén pedig ott a ‘The Rocks Markets’, a leghíresebb piac, ami tavaszi és nyári péntekeken éjszaka is nyitva van.
Sydney híres a jó éttermeiről, de akkor mondhatod magad igazán szerencsésnek, ha egy ‘Aussie’ (azaz ausztrál) meghív egy ‘barbie’-ra (azaz BBQ-partira). Öltözz lazán és ne felejts el kellő mennyiségű sört vagy bort vinni – ez a vendég kötelessége (BYOB)! – végül pedig ne lepődj meg azon, hogy a srácok a tűz körül állva söröznek, míg a csajok salátakészítés ürügyén külön pletykálkodnak. Egy biztos: az élmény felejthetetlen lesz! Aztán ott van még a ‘Vegemite’, egy sós, sörfőzdei melléktermékekből készült krém, amit forró vajaspirítóson főképp másnaposság ellen szoktak ajánlani a helybeliek.
És ha már beleszoktál kissé a helyi kultúrába, ne hagyd ki a zenés-táncos aboriginal mulatságot sem! Legalább meghallod, hogy szólaltatják meg a kivájt farönkből készült híres hangszerüket, az egy-másfél méter hosszú ‘didgeridoo’-t.
Ha valaki Ausztrálián belül utazgat, mindenképp figyeljen arra, hogy az időjárás a Bak-térítőtől délre mérsékelt égővi, míg attól északra trópusi! És bizony a a déli részeken akár egy napon belül is megmutathatja magát mind a négy évszak… Északon ezzel szemben a száraz és esős évszak váltja egymást – csakhogy ott épp akkor van napsütéses nyár, amikor nálunk csikorgó hideg tél. Ezért az európai túristák ezt az időszakot szokták választani, hogy fölfedezzék az ötödik földrészt.
A Sydney környékén ajánlott túráink elvezetnek a varázslatos Kék Hegyekbe (Blue Mountains) és a jó borairól és sajtjairól híres Vadász-völgybe (Hunter Valley). Ha a téli időszakban látogatsz erre, a Havas-hegyek (Snowy Mountains) között éjszakai síelésre is van lehetőséged – akár a lesiklást, akár a sífutást kedveled. Természetesen ezekhez a több napos túrákhoz szálláshelyeket is biztosítunk!
Aki több városba is ellátogatna, annak kedvezményes buszjegyeket, valamint egy hosszabb, Melbourne-be vagy Caims-be vezető úttal egybekötött túrát (City Slick Pass) tudunk ajánlani!
Szárazedzés szörf előtt
Azoknak pedig, akik egész Ausztráliát beutazzák, az iVenture Card több városra is érvényes változatát kínáljuk – a részletekről kérdezzétek utazási tanácsadóinkat.
Arra azonban mindenkit kérünk, hogy ha sivatagos területre kirándul, legyen fokozottan elővigyázatos: vigyen magával elegendő vizet, valamit ami megvédi a tűző naptől és előre jelentse be útvonalát, valamint tervezett érkezésének helyét is idejét az illetékes hatóságoknal.
Amivel még óvatosan kell bánni,az a fürdés a természetes vizekben: a tenger áramlatai be tudnak húzni a nyílt vízre; a partok környékén kisebb cápákkal is találkozhatunk (FIGYELEM: évente mindössze kb. 100 cápatámadást regisztrálnak világszerte, amelyből 20 sem halálos! – ez azt jelenti, hogy még lottómilliomosból is többször annyi van a világon, mint a cápák “áldozataiból” – ellenben az emberek évi 100 millió cápát mészárolnak le…); a krokodilok pedig édes és sós vizben is előfordulnak – vegyük hát komolyan a figyelmeztetéseket és ne ússzunk vagy hajoljunk ki a csónakból a veszélyes vizeken vagy kempingezzünk a környékükön. De azért utasbiztosítást kötni se felejtsünk el!
Ausztrália bejárására a lakóautó, avagy CamperVan is ideális, természetesen ilyenekkel is rendelkezésre állunk!
(megközelíthető az izraeli Ben Gurion – TLV – repterén keresztül)
EGY ORSZÁG, AMI NINCS IS A TÉRKÉPEN
Ellátogatnál egy olyan országba, amely folyamatos szereplője a hírlapok szalagcímeinek, de a térképen nem találod? Ha a válaszod igen, engedd meg, hogy ellássunk néhány hasznos tanáccsal. Kezdjük azzal, hogy találod meg a térképen az úticélodat!
A szörnyen vicces pólók rajongói itt sem maradnak kielégítetlenül
Nagy-mecset a Templom-hegyen, Jeruzsálem óvárosának muzulmán negyedében
A betlehemi Békeközpont
A hebroni szőlőst épp puha hótakaró fedi, jó lesz a termés – lehet, hogy a Rotschildok borászatába kerül majd
Mivel Hebron a legendák szerint Ábrahám és Sára lakó- és nyughelye volt és itt van eltemetve Jákob és Izsák, Rebeka és Lea, a sírjaik fölé emelt Ibrahim mecset a zsidó vallás második legszentebb helyének számít (Jeruzsálem után), így ma két részre osztva mecsetként és zsinagógaként is használják; a török hódoltság idejére több híres fürdő emlékeztet; igazi különlegességként pedig a kicsi, egy épülettömbön belül működő családi piacokat a ‘khan’-okat érdemes fölkeresni.
A Holt-tenger élővilágának sivársága már-már lenyűgöző – és elképesztő, hogy 400 méterrel vagyunk a tengerszint alatt
A Jordán folyó gázlójánál, a régi karavánutak elágazásánál fekvő Jerikó a földrész egyik legősibb települése [2013. szeptembere óta Eger testvérvárosa] és ezáltal fontos régészeti ásatások színtere: Tell es-Szultán dombján 23 egymás fölé épült település romját tárták föl; a Jeruzsálemtől szintén 10 km-re található Ramallah – a Palesztin Nemzeti Hatóság nem hivatalos fővárosa [Magyarországnak is van itt külképviselete] –, ahol i.e. 500.000-ből származó településnyomokat találtak és ma is a befektetők kedvenc építkezési területe a legliberálisabbnak tartott városvezetéssel, éttermekkel, fagylaltozóval, éjszakai élettel és női kézilabdacsapattal. Érdekességképpen Ramallahban található a világ egyetlen muzulmán sörgyára, ahol a Taybeh világos és barna verzióit főzik, nyilván igen kis mennyiségben. Jenin [jelenleg Temesvárral épít partnerkapcsolatot] a kulturális élet egyik központja: itt van az Arab-Amerikai Egyetem, a térség legnagyobb mozija, sőt, néhány éve újra megnyitotta kapuit a színház is.
Amely világvallás kegytárgyai nem találhatók meg a többnyire keresztény palesztinok által üzemeltetett szent szakbutikokban, az a vallás talán nincs is.
Amikor békés hangulat van Izrael és Palesztina közt, a két országrész között nyugodtan lehet autóval közlekedni, s magyarok számára kiválóan látogathatók a palesztin fennhatóság ellenőrizte övezetek is, és senkinek nem ajánljuk, hogy Betlehem felkeresése nélkül térjen haza a Szentföldről.
A Születés Temploma Betlehemben
Ami közép-európai szemmel mindenképp figyelemreméltó, az az, hogy a feszültségek ellenére mindenhol minden ki van írva héberül, arabul és latin betűkkel is – a vallási és etnikai feszültségek ellenére is.
Hógolyózó palesztin srácok
Gáza és a Gázai övezet jelenleg is I. fokú veszélyességi kategóriába esik: “Utazásra nem javasolt”, mivel ezt a területet nem a Palesztin Hatóság, hanem a Hamasz felügyeli.
Frissítés: Olvasónktól érkezett:
Ez a filmrészlet hűen bemutatja Palesztina kérdésének érzékenységét, ez az animációs film pedig gyors áttekintést ad a Szentföld történelméről.
Amennyiben komolyabb járműre – lakóautó, lakóbusz, camper van, motor home – fáj a fogatok az USA, Ausztrália vagy Új-Zéland útjain, akkor pedig írjatok nekünk, remek kínálatunk van azokból is.