Madagaszkári utazási beszámolónk második részében az elbűvölően kedves madagaszkári emberekről mesélünk. Róluk, akik miatt a turisták időről-időre visszatérnek Madagaszkárra, hogy újra megmerítkezzenek életvidámságukban.

Amikor megtudtuk, hogy Madagaszkárra utazunk, a szemünk előtt sorra felvillantak a sztereotípiák: gyűrűsfarkú makik, színes kaméleonok, vicces alakú baobab fák és a sűrű őserdő.

Meglepetésünkre az igazán maradandó élményeink nem az egyedülálló állat- és növényvilághoz kötődtek, hanem az emberekhez.

Csodálatos helyi embereket ismertünk meg. Barátságosak, segítőkészek, érdeklődőek, nagyon büszkék arra, hogy Madagaszkáron élnek. És … nagyon szegények. Utazás előtt nem néztünk utána a madagaszkári gazdasági helyzetnek, így csak a helyszínen szembesültünk azzal, hogy Madagaszkár a világ öt legszegényebb országának egyike. Szinte semmi kézzel foglalható tárgyuk és tulajdonuk nincs az embereknek. Van helyette hatalmas szívük, hitük és jókedvük, ami feledteti a számunkra döbbenetesen szerény életkörülményeket.

De a két hetes utazás során egyre többször felvetődött a csoportunkban: valójában kik a boldogabbak? Ők vagy mi?

Példaként álljon itt egy adat: a háztartások csupán 20%-ban van elektromos áram. Ez az oka annak, hogy naplementekor – kb. este 6-7 órakor – sötétségbe burkolódzik az ország. Közvilágítás és a lakóházak világítása híján az emberek életritmusa a nap járáshoz alkalmazkodik, azaz sötétedéskor lefekszenek és a napfelkeltével együtt ők is felkelnek.

A fűtést és a főzést faszénnel oldják meg – még a nagyobb városokban is. A faszenet zsákokban árulják az utak szélén. Ezzel a legnagyobb probléma az, hogy a faszén az őserdők irtásából származik. A hatalmas erdőpusztításnak ez is az egyik oka.

Az utazásunk során sokszor volt alkalmunk a helyi emberekkel találkozni és bepillantani a mindennapjaikba. Jártunk vidéki iskolában, kórházban, egy 11 gyerekes család pálmafából összetákolt kunyhójában és egy picike falusi templomban is.

Ezeknél a látogatásoknál sajnáltuk igazán, hogy nem vittünk magunkkal sokkal-sokkal több ajándékot és olyan mindennapi használati dolgot, amiket ott hagyhattunk volna az iskolákban, családoknál vagy a kórházban.

Ha te vagy ismerősöd Madagaszkárra fog utazni, érdemes tudni, hogy az Ethiopian Airlines súlykerete turista osztályon is igen nagyvonalú, 2×23 kg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy plusz 1 bőröndöt lehetne vinni telepakolva ajándékként ott hagyott hasznos holmikkal.  Mi számít hasznos holminak? Gyerekruhák és cipők, gyerekeknek képeskönyvek és egyszerűbb játékok, füzetek és zsírkréták, napelemes telefontöltő és lámpa, fogkefe, szappan, sőt a női egészségügyi betét, fésű és egy-egy gombolyag  madzag is kincs lehet a helyieknek. Ahogy látjátok, mindennek, de tényleg mindennek örülni fognak az emberek.

A madagaszkári emberekhez kötődik a következő két történet is:

Idegenvezetőntől megtudtuk, hogy sok olyan külföldi van, aki turistaként látogatott Madagaszkárra, majd úgy megszerette az országot és főképp az embereket, hogy visszamentek és valamilyen üzleti vállalkozást nyitottak. És ennek egyik legfőbb oka, hogy munkát adva a helyieknek, segítsenek nekik.

Erre egyik példa egy francia fiú, aki madagaszkári turistáskodását egyre csak hosszabbította, mert nem akaródzott neki elmenni az országból.  Közben folyamatosan valami helyi vállalkozáson törte a fejét. Ezt elmesélte a helyieknek is. Egyszer az egyikük mondta, hogy mutatna valamit. Másnap elvitte a francia fiút egy elhagyatott épületbe.

Kiderült, hogy ez egy bezárt, de tökéletesen felszerelt autógyár volt. A srác először nem akart hinni a szemének. Osztott-szorzott, szervezett és mára van egy újra működő autógyára Madagaszkárnak, ami kizárólag belföldi használatra gyárt autókat, mégpedig a „Mazana II.” típusokat. Ugyan áramvonalakról és kifinomult formákról nincs szó, viszont tökéletesen alkalmasak arra, hogy a helyi, irgalmatlanul rossz utakon is képesek menni. Kell ennél több?

Egy másik példa a madagaszkári embereknek nyújtott segítségre, az Padre Pedro, azaz Pedro atya története. A szlovén származású argentín pap – aki misszionáriusként sok nyomorúságot látott a világban –  Antananarivóba érkezve teljesen ledöbbent a város szeméttelepén élő emberek és köztük gyerekek ezreinek szörnyű helyzetén. Ezt látva küldetésének tekintette, hogy jobbítson ezeknek az embereknek a sorsán.

Munkát adott az itt élőknek, a gyerekeket tanítatta, közösen házakat építettek a szeméttelep mellett. Tiszta vízhez jutatta az embereket – ami az országban sajnos nagyon ritka kiváltság – sőt kórház is épült a telepen. Pedro atya olyan sikeresen terelgette az embereket a boldogabb jövőjük felé, hogy egyre több segíteni akaró követője lett szerte az országban.

A Youtube-on találtunk egy nagyon jó videót, ami összefoglalja Padre Pedro munkásságát – akit egyébként Béke Nobel-díjra is felterjesztettek.

 

A videóban is látszik a szintén a főváros szeméttelepe mellett épült hatalmas stadion, amiben vasárnaponként misézik a pap.

Mi is elmentünk a vasárnapi szentmiséjére, ami megrázóan szép volt. Elnéztük ezt a rengeteg embert, a fiatalokat és gyerekeket, akik szépen felöltözve, tisztán és emberi méltóságukban megerősödve jöttek el a misére. Pedro atya – aki bennük, a nincstelen guberálókban meglátta bennük az EMBERT – nélkül valószínűleg még mindig a nyomorúságos és embertelen életüket élnék.

A misén, amikor közösen és szívből jövően énekelték a dalokat olyan energiák szabadultak fel, hogy mindannyiunknak potyogtak a könnyei. Ha Madagaszkáron jártok és vasárnap Antananarivóban vagytok, látogassatok el erre misére. Életre szóló élmény lesz.

A következő részben a látnivalókról, nemzeti parkokról és Nosy Be-ről, az álomszép szigetről fogunk mesélni. Vigyázat! Rengeteg lemúr lesz a történetekben:)

Korábban: Madagaszkárról jöttünk – mesterségünk címere: utazásszervező – 1 . rész

a felkeltettük kíváncsiságodat Madagaszkár iránt és vannak kérdéseid a tervezett utazásoddal kapcsolatban vagy éppen nem tudod hogy kezdjél hozzá az utazás tervezéséhez, hívjál vagy írjál nekünk. Várjuk jelentkezésedet!  Elérhetőségeink