Mielőtt azt gondolnánk, hogy az internet korában nincs már szükség többé utazásszervezőkre, merengjünk el kicsit azon, hogy egy igencsak élénk iparágban vajon nincsenek-e még emberek, akik szeretnének egy pár kedves jótanácsot kapni, mielőtt fogják a repülőjegyüket és nekivágnak a turistáktól hemzsegő nagyvilágnak? No ugye. Ez természetesen jó hír az utazásszervezőknek, azonban az internetes utazási erőforrások térhódításával gyakorlatilag interneten zajló tranzakciókat alakítunk át valószerű utazási tervezetekké. Bátran kijelenthetjük, hogy az ebből fakadó félreértések igen komoly frusztrációkat is képesek szülni. Íme egy összeállítás olyan frázisokból, melyeket az utazásszervezők ki nem állhatnak – egy volt utazásszervezőtől.
1. „Erre az úticélra onlájn láttam egy repjegyet feleennyiért!”
Igen, én is meg tudom neked venni ugyanazt a jegyet ugyanazon az áron. Igaz, az az út három átszállást, négy különböző légitársaságot és mindössze 46 utazási órát foglal magában – én pedig közvetlen járatot ajánlok neked, ahogyan te kérted. Sajnos ez azt is jelenti, hogy az ár változik.
2. „Igazából nincs is szükségem egy utazásszervezőre, lefoglalhatnám az egész utat magam is.”
Okés. Akkor menj és foglald le magadnak. Amúgy egy csomó kedvezménnyel jár, ha egy utazásszervező foglal neked, de tekintve hogy nem otthon ülsz a géped előtt, hanem itt velem szemben egy irodában, gondolom ezekkel mind tisztában vagy és csak azt szeretnéd, hogy könyörögjek azért, hogy velem/velünk üzletelj. Nos ezt nem fogom megtenni. Szeretek segíteni utazások szervezésében, azonban ha te mindezt inkább egyedül onlájn tennéd meg, nem fogok az utadba állni.
3. „Barátok vagyunk, így biztosan tudsz adni 50% kedvezményt, nem?”
Nem. Magamnak sem tudok féláron foglalni. Ha adok kedvezményt, az szinte mindig a jutalékomból vonódik le, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag ingyen dolgozom vagy még pénzt is vesztek, hiszen addig nem tudok foglalkozni más (fizető) ügyfelekkel. Bírlak, de mindennek van határa.
4. „1200$ túl sok azért a repjegyért. Adok érte mondjuk 1000$-t.”
Tudom, hogy ez az információköteg most sokkolóan fog hatni, de NEM az utazási ügynökök döntenek a repülőjegyek árát illetően. A repülőtársaságok viszik ezt a nemes feladatot. Amennyiben szeretnél más opciókat is felderíteni – például átszállással repülni vagy másik társaság áraival megismerkedni -, szívesen segítek abban, hogy találjunk valami olyat, ami közelebb van az ezer dollárhoz. Azonban ha az a repjegy amit te akartál 1200 dollárba kerül, nem tudom neked odaadni ezerért. Kivéve persze ha kipótolom a saját 200 dollárommal. Amiről mindketten tudjuk, hogy nem fog megtörténni.
5. „Biztosan állandóan utazol munkaügyből kifolyólag!”
Őő, nem. Ez ugyanolyan irodai munka, mint az összes többi – kb. 2 hét szabi áll nekünk is rendelkezésre és semmi másért nem fizetnek minket, minthogy üljünk az irodában és dolgozzunk. Ezen kombinációk sajnos gátolják a mi utazási opcióinkat is. Sőt, ami azt illeti, valószínűleg épp kétségbeejtően irigykedünk a TE utazási lehetőségeidre. Valószínűleg te többet utazol, mint mi.
6. „Szeretnék egy kéthetes all-inclusive utat Jamaikába egy ötcsillagos hotelbe 1000$-ért. A felsoroltak közül egyből sem engedek.”
Akkor úgy gondolom Jamaikában mindenképpen el kéne menned munkát keresni egy kis extráért. Tudunk jó árakat biztosítani, de nem vagyunk csodatevő tündérek és vannak olyan kérések, amik egyszerűen nem rendelkeznek reális alapokkal. Annak érdekében, hogy segíteni tudjunk neked, szükségünk van arra, hogy realisztikus elképzeléseid legyenek – vagy legalább hajlandó legyél a kompromisszumokra.
7. „Csak a legjobb árat mondd.”
Amikor megkérdezzük, hogy milyen hotelbe szeretnél menni, milyen repülőútra vagy kalandra vágysz, az azért van, hogy az igényeid alapján a legjobb ár/érték arányos megoldást találjuk meg. Ugyan azonnal le tudnám foglalni neked a legolcsóbb hotelt például Los Angelesben, de nem hiszem hogy boldogan fogsz kempelni ott, miután szembesülsz a körülményekkel. A legolcsóbb ár nem mindig a legjobb döntést jelenti.
8. „Ez a sztornóbiztosítás/kártérítés/poggyászköltség hülyeség, ezt nem fizetem ki.”
Jó, akkor nem változtathatod meg a repjegyed és nem is vihetsz csomagot. Őszintén szólva tudunk róla, hogy hülyeség, de ezek a repülőtársaságok szabályai, nem a mieink. Persze megpróbálhatjuk képviselni az érdekeid ennek ellenére, de végül úgysem fogunk sikerrel járni a repülőtársaságok díjainak lejjebb tornászásában, szóval még ha nem is akarsz nekik fizetni akkor is megszívtad, sajnáljuk.
9. „Szükségem lesz a mobilszámodra, amennyiben bármi baj lenne.”
Na ez egy kényes terület. Ámbár sok utazásszervezőt ismerek, akik önkéntesen kiadják privát számaikat az ügyfeleknek, én tuti nem szeretnék hajnali négykor arra ébredni, hogy rendeljek neked egy taxit ami hazavisz Indonéziában a hoteledhez, ahol éppen koradélután van. Amennyiben bajba kerülsz külföldön, a legtöbb utazási iroda rendelkezik egy SOS telefonvonallal, amit a nap 24 órájában hívhatsz amikor csak tetszik. Nekem személy szerint viszont elég limitáltan állnak rendelkezésemre olyan források a hálószobámban, amelyekkel segíthetnék rajtad. Tehát ha felhívsz otthon, az nem fog érdemben javítani a helyzeteden.
10. „Kösz a tanácsokat – akkor este onlájn lefoglalok majd magam mindent.”
Természetesen szívesen megosztjuk veled szaktudásunk, hiszen tényleg szeretnénk ha a létező utak legjobbikát sikerülne átélned. No de mi meg azért kapjuk a pénzünket, ha nálunk foglalsz. Amennyiben nem tervezed úgy, hogy egy utazásszervező fogja foglalni az utad, akkor kérlek ne kérd meg őket arra, hogy segítsenek megtervezni azt – így ugyanis pazarlod az időnket és kihasználod a szakértelmünket valamint a szolgáltatásunkat. A mi szakmánk még azért létezik az internet „ellenére” is, mert gondoskodást és megnyugvást nyújtunk arra az időre, amíg úton vagy – no és ez megér pár extra forintot. Amennyiben nem ez a helyzet nálad, akkor kérünk arra, hogy tégy nekünk szívességet és végezz alapos kutatómunkat te magad.