Egyre több részlet lát napvilágot arról, hogyan is képzeljük el az ablaknélküli repülőket – főleg, hogy káprázatos kilátást ígérnek utasainak.
Nos, a lényeg, hogy a repülők belsejét ultakönnyű és ultra vékony nagyfelbontású képernyővel bélelik ki, így a gép plafonján és oldalán végighúzódó képernyők – a gépre szerelt külső kamerák segítségével – élőben közvetítik a külső látványt.
Továbbgondolva ezt az elképzelést, nem lenne meglepő, ha az éppen elsuhanó külső látványt időnként kicsit felturbózva mutatnák be az utasoknak, hiszen ezzel a technológiával felhős idő esetén is látni lehetne az óceán hullámzását, ha éppen felette repülünk, de ugyanúgy a képernyőre vetíthető lenne a Grand Canyon, a kínai Nagy Fal vagy egy gyönyörű csillagos ég – útvonaltól és napszaktól függően.
Ami biztos, hogy az utasok szabadon ki- és bekapcsolhatják a mellettük levő képernyőt, képet is cserélhetnek, ha nem tetszik az aktuális látvány, sőt a képernyőt mint egy számítógép kijelzőjét is használhatják Internetezésre és egyéb foglalatosságokra.
Ezeknek a nagyfelbontású képernyőknek a működtetése azonban jóval nagyobb energiaszükségletet kíván, amit a gép testére szerelt napelemek biztosítanának.
Az újdonságból fakadó marketing előnyök mellett egyéb pozitívumai is vannak a fejlesztésnek: az ablaknélküli törzs szerkezete egyszerűbbé válik, csökken az anyagfelhasználás, így a gép súlya is csökken. Ezzel párhuzamosan kevesebb lesz a gép fogyasztása, ami jelentős megtakarítást jelent a légitársaságoknak. És nem utolsó sorban a kevesebb fogyasztással megspórolt CO2 kibocsátás pozitívan hat az üvegháztartásra.
És hogy mikorra válhat valósággá ez az elképzelés? Szakemberek szerint akár már 10 éven belül utazhatunk ilyen gépeken.Mindenesetre mi időben fogunk szólni, ha már foglalhatóak lesznek ezek a járatok.
Addig is böngésszetek a jobbnál-jobb repülőjegyeink között, utazzatok és élvezzétek a repülőgép ablakából a természetes kilátást!